7.fejezet Utazás

- Herr Götze, ha mondana egy pár szót a gyermekéről! - kérik az újság írók, a férjemet
- Nem mondhatok többet mint eddig, hogy egy csodás kislányom lesz - mosolyog, és utána terel.
1 hónap telt el a békülésünk óta, és valahogy most nagyobb a béke mint eddig bármikor, nálam is meg vannak a terhes kirohanások, de Mario megtanulta kezelni, és persze kapott tanácsot is, a társaitól akiknek már van gyereke.  Én itt ülők, lent az újság írók között, kezem a hasamon ami már elég szépen nézz ki. Virág mintás ruhámban amit Emilytől kaptam szépen látszik az állapotom.  Mau rám nézz és elmosolyodik. Nem értem miért mosolyog egészen a következő mondatig.
- Tudják, Herr Götze kislánya biztosan aranyos lesz, de most inkább beszéljünk a fociról vagyis rólam és a lehetséges aranylabdámról - mosolyog önelégülten én pedig a fejemet fogom röhögés közben. Manu elég sokat tesz azért, hogy Marionak ne keljen kimondania. Megfogok halni, ez a tény lebeg a fejünk felet, de rajtam kívül senki nem fogadta még el, pedig talán nekem kéne a legjobban tiltakozni ellene. Vége az interjúnak. Manuelel ma elutazunk. Mario feltétlenül velem akart jönni, de mivel ma lenne a szokásos, estéje Reusal így nem engedtem eljönni. De én Manuval ott akarok lenni Zürichben vagyis holnap. A legjobb barátom arany labdát kaphat, és nem hagyhatom ki. de persze Emily is eljön, de nem azért nem Neuerel akarna lenne, hanem mert közte és a most a Real Madridban játszó Toni Kroos között kezd lenni valami. Sosem értettem a pasi választásait és a mostanit sem értem. És Emily Tonit kíséri el. Mindenki elindul kifelé a rendezvény végén. Mario elém jön, és megfogja a kezemet.
- Gyere - mosolyog.
Felállok, és megcsókolom.
Megfogja a kezemet,és együtt megyünk ki innen.  Az épület előtt újság írók vannak, de nem érdekel minket, Mario utat tör nekem, én pedig szorosan követem őt. A kocsiban nem szólunk egymáshoz csak zenét hallgatunk. Otthon már a szobámban készen áll a bőröndöm. Leülök még a kanapéra, van egy kis időm indulás előtt. Mario leül mellém és rám mosolyog. Az ölébe húz és megcsókol, szép lassan mintha bármelyik pillanatban összetörhetnék. Eszembe jut mikor először csókol meg.  A lányomnak már azt is leírtam, és reménykedem benne, hogy tetszeni fog neki. És majd segíteni fogja. - Mennünk kéne - súgja  a fülembe
- Tudom - mosolyodom szomorúan
- Hé, még veled mehetek - mosolyog
- Nem, nem kell, legyél Reusal hamár itt lesz a városban.
- Meny a kocsihoz, mindjárt megyek  - mosolyog, bólintok. Felállok, és még megnézem magamat a tükörben. Rövid haj, vörös rúzs, kicsit ki van húzva a szemem, és remegő kezek, a Parkinson, tünetei.  Felkapom a táskámat, és kimegyek. Beülök az autóba, és várok. A férjem szép lassan megjelenik, és berakja a bőröndömet a csomagtartóba. Helyet foglal a volánnál és indulunk. Jön egy smsem Neuertől, hogy siessünk mert ha nem a legjobb barátnőm hallott lesz mire odaérünk. Elmosolyodom.
- Mi az? - kérdi Mario
- Em, kikészíti Bessert. - mosolyogok
- Besser...-gondolkozik - ....ja Neuer
- Igen, nem értem miért nem találtak még egymásra - mondom
- Manu, meg a hülye barátnőd? - röhög fel
- Na, nem bántjuk - sértődők meg
- Mindketten tudjuk, hogy igaz - röhög
- Lehet - nevetek én is
Megérkezünk a reptérhez. München reptere olyan mint egy átlagos reptér, de persze német minőségben. Mario megfogja a kezemet, másik kezében pedig húzza a bőröndömet. A reptéren egyből meglátjuk a veszekedő, Neuert, és Emilyt.  Mint a házasok, egyből ez jut eszembe. Ha veszekszünk mi is ilyenek vagyunk Götzével. Vicces látványt nyújtanak. Em, a maga 160 centijével, és Manuel ahogyan fölé tornyosul, a maga 192 centijével. Emily kék hajával fekete ruhájában és bakancsában Manuel szöges ellentéte, Manu ingben, és fekete nadrágban, elegáns cipőben vár minket. Mario is mosolyog. Közelebb megyünk.
- Miért baj az ha vele járok? - kiabál Em
- Mert egy árulóval jársz! A Realba ment érted? Abba a csapatba amit mindig kiröhögtünk, az ott lévő bájgunárok miatt - jelenti ki Neuer
- Nem vagy te nekem senkim  hogy megmond kivel kavarjak .- kiabál Em
- Sziasztok - köszönök
Felém fordulnak majd üdvözölnek.
Neuer elmegy a jegyekért, Emily leül, és valakivel smsezik, én pedig megölelem a férjemet.
- Két nap, kicsim nem a világ vége - mosolyog
- Tudom
- Hívj ha bármi van. - kéri
- Meglesz. - mosolygok rá
Ezután megcsókol. Óvatosan, mégis kicsit mohón. Szeretem. És ez az érzés egyre erősebb.  Mikor vége lesz a csóknak lehajol, és pont valamit a hasamban lévő kicsinek.
Mikor végzünk a köszönéssel Neuer is visszaér. Megpuszil a férjem még utoljára,és elindul haza. Mi is elindulunk a gép felé. Végig megyünk a géphez vezető folyóson megmutatjuk a jegyünket.
Azonban a gépen vesszük észre, hogy a jegyek nem egy helyre szólnak. Én ülök Manuel mellé, Emily elvonul mögénk. Bedugja a fülét, és alszik. Manu is alszik, hiába 2 óra és ott vagyunk talán annyi sincsen. Én csinálok róluk egy képet ahogyan alszanak. És persze magamról is. Én végig fent maradok, mert Heidi nem hagy aludni. Ahogy leszállunk elfog valami, valami rossz érzés, hogy nem lesz jó. Valami nem lesz jó. És félek ettől az érzéstől.

Sziasztok! 
Kint van az új rész! 
Tudom nem lett túl esemény dús, de, a következő ígérem az lesz! 
Annyit mondok előre, hogy Nenna előérzete valós, és történni fog valami, de azt nem mondom meg, hogy kivel/kikkel. Jöhetnek rá a tippek. 
Kommenteljetek! 

6.Fejezet Levelek egy még nem született gyerekemhez

Teltek  a napok, hónapok pontosan 1 hónap és 30 nap. Ezalatt a 30 nap alatt, Mario nem teljesen bocsátott meg, persze mindenki másnak ezt mondja, hogy mennyire örül, de én tudom, hogy nem így van, 5 hónapos terhesen a hasamon már bőven látszik, hogy a szívem alatt hordom német ország következő nagy focistáját, de mi már tudjuk, hogy kislány lesz. Egy kis hercegnő. Mario nem tudd örülni neki, míg én éjjel nappal a hasamat fogom addig ő egyszer nem fogta meg, nem tudta nézni azt ahogyan néha, szenvedek hiszen  a legtöbb gyógyszert nem szedtem már. Götze a munkába temetkezett. Mindig kint van a pályán keveset van otthon. Reggel is üres volt az ágy mellettem de miben reménykedtem? Kimentem  a fürdőbe, lezuhanyoztam, majd felvettem egy nadrágot, a kedvenc fekete pólómat,és végül egy torna cipőt. Kimentem a konyhába, ahol  a kanapén  megtaláltam a kardigánomat. Megfésülködtem, és sminkeltem. Körbe néztem a házban. Az ebédlő asztalon találtam egy cetlit miszerint Mario ma korábban jön, és egy újság cikk volt. A terhességemről írtak benne. Kimentem a postáért, és ott voltak a leleteim. berohantam a lakásba,és leültem az egyik székre. Egyből kinyitottam és ami benne volt. A vizsgálatok szerint utolsó fázisú Parkinsonban vagyok. A pokol fog ezután következni gyógyszerek nélkül. Szép lassan a már szinte elvesztett írás képességem után, az agyam tönkre fog menni, nem tudok majd menni, az agyam ezen része, elpusztul mintha ALSben szenvednék, igaz akkor már halott lennék.  Nem tudtam mit tegyek. Felhívjam a férjemet, vagy anyámat esetleg a legjobb barátomat? Nem. El kell mennem valahová. Először egy étteremben találtam meg a helyemet. Reggeliztem, elég bőségesen. Ezután beteg  a plazába mentem. Vettem magamnak néhány ruhát, és a babának is. Következőleg pedig egy könyvesboltba mentem. Végig néztem a könyveket és ekkor eszembe jutott. Valószínűleg  alányom, nem fog ismerni, de valamit kell kapnia belőlem. El kell neki mesélnem valamit. Tudnia kell mi van velem. Hogy én szeretem már most. Könyvet kell írnom neki. Kifizettem amit találtam és sietek haza. Azonban otthon kellemes illatok várnak. A kedvenc kajám. Letettem a dolgaimat,és a konyhába rohantam. A férjem volt ott. A hús sült, ő pedig ott állt, a tűzhelynél. Elmosolyodtam. Oda mentem mögé és átkaroltam. Belepusziltam a két lapockája közé.
- Mindjárt kész vagyok várj még! - kérlelt.
Elindultam az ebédlőbe, ahol ott voltak a leleteim ahogy hagytam, szóval nem nézte még meg. A szobánkba mentem ahol ott volt a cucca, soha nem rakja ki. Elővettem  a ruháit, és a fürdőbe vittem. Ezután pedig a nappaliba mentem, és leültem  a tévé elé. A híradó kezdődött innen rájöttem 6 óra van.  Götze jött értem.
- Jöhetsz - mosolygót rám.
A konyhában lévő bár székeken eszünk mint régen, de nem beszélünk. Azt sem tudom miért nem mondd semmit. Én sem tudom mit mondjak neki, ő olyan mintha nem akarna engem. És lehet, hogy így is van.
- Ha válni akarsz mondd el - jelentem ki, mire megáll az evésben, és fel nézz rám.
- Mi?
- Váljunk ha ezt akarod, nem vetnélek meg - jelentem ki
- Nenna, ennyire  hülyének nézel? Nem foglak elhagyni, de nehéz. Tudod mennyire nehéz? Mennyire nehéz, hogy nem leszel mellettem, hogy tudom már csak 4 hónapig vagy velem? Eddig nem tudtam, de most már igen és ez rossz.  És fáj, Nenna.
- Sajnálom.
- Mit sajnálsz, kicsim? - kérdi gyengéden - azt, hogy lesz egy csodás lányunk? Ne tedd.
- Akkor nem haragszol?
- Soha. Szeretlek Nenna - mosolyog, és felém hajol. Csókja most is csodálatos szavakba nem lehet ez önteni ami köztünk van. Az a harmónia. Féltem őt, mi lesz vele nélkülem, a gyászában még vele lesz egy gyerek is akit fel kell nevelnie.
- Szeretlek - mosolygok én is.
Ezután tovább eszünk. Evés után míg én elmosogatok odaadom neki  a leleteimet. Mire végezz helyet foglalok vele szembe, és sír látom a könnyeket. Nekem is hullani kezdenek.
Az ölébe ülők, ő pedig átkarol. Simogatom a fejét nyugtatom.  De nem használ. Nem tudd a képekről sem a könyvről. Elkezdem neki mondani, hogy soha nem fogom elhagyni, a szellemem vele lesz. Biztosítom arról, hogy szeretem. Kijelenti, holnap elmegyünk Manuval valahová mert be akarja mutatni  a barátnőjét. Felállok a karjai közül és megmutatom neki a ruhákat. Mind nagyon tetszik neki, és végül eldöntjük a lányunk Heidi lesz. Mind kettőnknek nagyon tetszik ez a név. Mario ezután elmegy fürődni én pedig addig lemosom a festékemet, és magamra kapom a pizsimet. Götze befekszik az ágyba, és hamar elalszik azonban én még fent maradok, és előveszem a gépemet. Elindítom a World- ot és írni kezdek. Elkezdem mesélni mikor megismertem Götzét. Az éveket összefoglalom,elmondom milyen volt megtudni, hogy Parkinsonos beteg vagyok. A foci VBig írom, hogy tudja, onnan változás jön. A történet, szépen kezdődik. Egy memoár amit csak ő fog olvasni. Így meg fog ismerni vele fogok maradni, örökké. Ha nagy lesz és ezt elolvassa tudni fogja, hogy már most szerettem. Heidi. Olyan csodás neve lesz.  Az idő későre jár én pedig álmos leszek. Elmentem de kell neki egy cím. Mi legyen? Mikor eszembe jut egy remek cím. Levelek egy még nem nem született gyerekemhez. Így lesz elmentve, ez lesz a címe. Lecsukom  a laptopom és leteszem az éjjeli szekrényemre. Mariohoz bújok aki átkarol. Szeretem. És végre érzem ő is szeret.

Sajnálom azt, hogy nem hoztam részt, de nem volt időm és sajnos visszajelzést se kaptam, hogy érdekelne valakit, így KOMENTELJETEK  , A következő rész jövő szombatra érkezik valószínűleg, de nem ígérem esetleg vasárnap:) A blog nem lesz hosszú, leginkább a blog lesz Nenna könyvem szóval valószínűleg max.20 fejezet. Ezután még nem tudom mi lesz, de  remélem tudom majd írni:) Szóval remélem tetszett  a rész.